CrF1nge

"If you live with apes man, it's hard to be clean" - Marilyn Manson

Unalmas sprint, erős McLaren, legendás pálya, uborkaszezon állása

Függetlenül attól, hogy úgy érzem magam, mintha szét lennék verve (csak tíz másodpercenként tüsszögök, tegnap meg nyolc másodpercenként), valamilyen cikket kiadok magamból, miközben végig hallgatom a The Downfall Spiralt.

hi-res-1609bea59b0479fe1eff58ec40d59865_crop_exact.jpg

A Parabolica új nevet kapott, Curva Alboreto, ami egy fajta tisztelgés lenne Michele Alboreto előtt, aki húsz éve elhunyt. Azt hogy miért pont a Parabolicát kell átnevezni, ami azon kevés kanyarjai közé tartózik, amit minden rajongó tud, átnevezik. Grand Hotelt is szokni kellett, hogy az már nem Loews, de a Parabolica még nehezebb lesz, mivel talán jellegzetesebb kanyar, mint a monacoi visszafordító.

A pilótaállás is változott. Bottas az Alfa Romeoba kerül, Russell a Mercedesbe, Albon meg visszatér a Williamsbe. Van pár szabad hely még, de van még bőven kérdőjelek.

A pénteki időmérő elég fura lett. Az Aston és a Williams gyengélkedett, pedig Mercedes motor dobogtatja a kocsikat, az Alpine sem remekelt, Ellenben Giovinazzi jól szerepelt, elég közel vannak a Ferrarihoz. Idén először van olyan, hogy a Mercedes dominál egy hétvégén, tizedekkel verik a Red Bullt, és ehhez jön egy szép kis csavar, ugyanis nagyon közel van a McLaren, és a tempójuk is jónak tűnik, és Ricciardo is összekaparta magát valamennyire. A sprintig nagyon úgy tűnt, hogy hiába Bottas fog nyerni és a büntetése miatt úgy is a végéről rajtol, mögötte Hamilton ér be és simán fog nyerni. És most jön talán a legérdekesebb része az egészben, ugyanis hiába nyert Bottas, Hamilton elrontotta a rajtot, így Verstappen indulhat az élről, és még előtte van még kettő McLaren, akik kiválóak az egyenesben, sprinten Hamilton és Norris hasonló csatát vívtak, mint tíz éve Schumacher és Hamilton pont itt, talán kevésbé volt intenzív.

A sprintről meg nem sok jót tudok mondani. Silverstoneban viszonylag jól jártunk, ugyanis jobban kijött a lágy gumisok előnyei és hátrányai, az Alpine mentette az egyébként rosszul kinéző hétvégéjét, Perez boxból rajtolhatott el a futamon vasárnap, illetve volt még pár szép csata. A mostani monzai igéretesnek indult, még a rajt is még egy rendes futamnál is egy érdekes kezdés lett volna, viszont később semmi nem történt, Perez kicsit kakaskodott Strollal, Gasly az elején kiesett, és ennyi történt. Többen említették a fordított rajtrácsot, mint megoldást, de az még mindig egy kalapfaszságnak tartom, ennyiből fellocsolhatnák a pályát, random leállíthatnának autókat, lehetne random SC fázis, vagy tiltsák be a telemetriát and Propane Nightmare starts playing violently. (Csak szerintem volt cringe az a zene egyébként? Legyünk stílusosabbak, crf1nge volt. *laughn't*)

A futamtól nem tudom hogy mit várjak. Az tuti, hogy az első négyes tuti fognak izgalmat produkálni, Perez talán tud még valamit mutatni, de egyre inkább Albonékra kezd hasonlítani, Bottas felzárkózik, de nem tudni meddig, Gasly a boxból rajtolva csoda ha pontot szerezne, a többiek most nem annyira érdekesek, habár Giovinazzi hetedik helye eléggé mutatós.

Az előző futamok 2011 óta

Borzalmas Rossz Átlagon aluli Átlagos Átlagon felüli Kiváló
-

2013

-

Hülkenberg negyedik, Alonso és Hamilton felzárkózása

- -

2012

-

Perez és Alonso brillírozása, kaotikus utolsó körök, Jerome D'Ambrosio helyettesítette Grosjeant

2011

-

Kivűló Schumacher-Hamilton csata, Liuzzi letarolt három versenyzőt. Webber beleáll a falba

2020

-

Gasly meglepetés győzelme, A három élpilóta balszerencsésen alakult a futama, Sainz üldözte Gaslyt, Leclerc zakózása

-

2015

-

Rosberg hirtelen leállása, Hamiltont kishijján büntették, rengeteg büntetést osztottak időmérő után

- -

2014

-

Rosberg furcsa hibái, Kvjat driftelése, Magnussen folytatta a Spában elkövetett agresszív védekezéseit

2018

-

Kimi a győzelemért harcolt, Vettel felzárkózása, dupla Williams pontszerzés

-
-

2016

-

Hamilton szépen lehozta másod helyre a futamot egy elrontott rajt után, Ricciardo csodás előzése Bottas ellen

- - -

2019

-

Leclerc bravúros győzelme, Vettel és Stroll szerencsétlenkedése  az Ascariban, erős Renault páros

-
-

2017

-

Érdekes időmérő, "Karma!", a két Ferrari és Ricciardo próbáltak javítani az elrontott időmérő után, jobb is lehetett volna

- - - - -

 

Nem szoktam ehhez a táblázathoz megjegyzést fűzni, de mint ahogy láthatjátok, hogy miért írtam, hogy miért van vegyes érzelmeim arról, hogy a futam milyen lesz és hogy fog alakulni. Vagy az év egyik legsemmilyenebb futama, vagy annyira őrült, hogy nem lehet követni az eseményeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://crf1nge.blog.hu/api/trackback/id/tr6616686604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

CrF1nge

A Forma 1 önjelölt szakértőjének az oldala véleménnyel, érdekes posztokkal.

Friss topikok

  • Retroka Sensei: @Ferenc Éri: Bárcsak lett volna :/ Mondjuk mostanában eléggé összekapkodom a cikkeket, mivel mind... (2021.11.14. 16:25) Perez, Verstappen amigoja

Utolsó kommentek

  • Retroka Sensei: @Ferenc Éri: Bárcsak lett volna :/ Mondjuk mostanában eléggé összekapkodom a cikkeket, mivel mind... (2021.11.14. 16:25) Perez, Verstappen amigoja
  • Ferenc Éri: Ehhez a cikkhez egy felessel (vagy kettővel) több kellet volna, akkor lett volna átlagos:) (2021.11.08. 13:34) Perez, Verstappen amigoja
  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása